Kivittem Jenkit, Ricsit és a Gazdám túrázni Pomáz mellé a hegyekbe!
Kicsit esős idő volt, de jó pit bullba villám sem csap bele!
Ahogy felértünk az első hegyre, Gazdiék rögtön üzleti terveket kezdtek szövögetni. Konkrétan egy áfonyamező leszüretelése, és a termés eladása volt a jövőbeni projekt tárgya. Épp a hasznot költötték lélekben Ricsivel, amikor picit gonosz mód jeleztem menni kellene, mert az áfonya nem fut, így engem annyira nem hozz lázba.
Gazdiék miután belekavarodtak a "remélt haszon számolásába" mint százlábú a zokni cserébe, felvették a helyes követő pozíciót és utánunk indultak.
Némi meglepetést okoztam nekik amikor a sima ösvény helyet a hegymászók számára tervezett útvonalat választottam. Gazdi vevő volt a hülyeségre, és utánam indult. Ricsi némileg bölcsebben az ösvényen elénk vágott.
Gazdi mászott utánam. Ricsiben meg úgy tűnik a magaslati levegő kihozta a bizniszman vénát és videózni kezdte gazdit, hátha lezúg a hegyről és ő eladhatja a videót valamely kereskedelmi csatorna híradójának.
Szeretem Ricsit nagyon, de gazdi azért gazdi, így kénytelen voltam keresztül húzni Ricsi újabb üzleti tervét is, és amikor gazdi némi gondba került lemásztam érte, s kisegítettem szorult helyzetéből.
A csúcs az csúcs, ezt azért gazdinak sem engedhettem át, én értem fel először.
Miután gazdi kilihegte magát és áldotta a szerencséjét hogy ilyen kutyája van, Ricsi kiröhögte magát (némiképp ironikusan jelezte gazdi felé, hogy mielőtt tovább indulunk nézzék meg a neten a hegyi-mentők telefonszámát), tovább indultunk.
Jenki előre rohant némi fácánhajtás ügyében, én követtem, de Ricsi és gazdi olyan ordításba kezdett...hogy inkább leálltunk mindketten. Nem teljesen értettük mi közünk nekünk a híradóban bemutatott, vadászok által kilőtt kutyához (bárhogy sajnáltuk is), hisz Jenki meg én ketten vagyunk, egyszerre meg csak egyre tud célozni a vadász, a másikunk meg úgyis a hírekbe kerül, mert ugye az még kis hazánkban is ritka, ha idióta lövöldöző vadászt eszik egy pit bull.
Ennek ellenére leálltunk, mert a vadásztól nem, de gazdiék pofonjaitól azért tartunk.
Gazdiék megnyugodtak, mi is, így Jenki úgy döntött azért ez a nagy nyugalom mégse járja...
Pici optikai tuning nem árthat Ricsi idegrendszerének (már vagy három perce nem kiabált nekünk), így kiállt egy sziklafal szélére (bátor kutya ő!) és úgy tett mintha a bungee jumpinget fontolgatná kötél nélkül! Sikerült is kiváltania a kívánt hatást, Ricsink rögtön olyan ordításba tört ki, hogy gazdi attól félt lavina indul el a fennsíkon hó nélkül.
Jenki érezte hogy talán túllőtt a célon, így sietve beigazodott Ricsi lábához és megnyugtatta, ő nem játszik huuuu de menőt amíg nem nőnek ki a szárnyai.
Oldandó a köztük lévő feszültséget, megpróbáltam gazdi ölében landolni egy kecsesen kivitelezett pit bull ugrással, de gazdi nem volt túl ügyes, így a feszültség oldásból majdnem "stabilitás oldás" lett...
Azért valahogy talpon maradt s láss csodát, Ricsi ismét a bénaságunkkal foglalkozott (Jenki legnagyobb örömére).
Én e közben rájöttem, hogy a macska véremnek hála, tudok spórolni az energiámmal (ki tudja nem támad-e ránk pár kóbor ninja vagy hasonló természeti csapás), ha gazdi vállán túrázok tovább.
A következő állomásunk a már említett vadászok leshelye volt. Na itt Ricsi okozott meglepetést nekem (ez ált. fordítva szokott lenni), a száz x kilójával kecses gazella módjára szinte felfutott a cirka nyolc méter magas lesre. Gazdi úgy döntött, neki elég volt a szikla a magaslatokból, így inkább a sík és szilárd talajon marad.
Én egy ideig vele tartottam, de Ricsi (vaszeg viccből) annyira hívogatott minket, hogy úgy döntöttem ám legyen, ez egy vagány pitnek nem lehet akadály!
Ez kemény dolognak tűnt, így bevállaltam, ámde a lefele útra nem gondoltam...Szégyenszemre félúton kénytelen voltam sírva kérni gazdit jöjjön értem. Ő nem lett happy az ötlettől, de még élénken élt az emlékezetében, hogy félresikerült pókember mutatványa közben én mentettem ki szorult (és lássuk be szintén ciki) helyzetéből. Így ő is az én segítségemre sietett.
Némi röhögés után Ricsi (immár kevésbé kecsesen) lekászálódott a magaslesről, és haza indultunk.
Útközben még összeakadtunk egy lovas nyilassal (gazdi szerint valami Árpád) egy kilátó tetején. Na miután rájöttünk, hogy ez a nyilas annyira nem veszélyes, lévén hogy szobor, a lenyugvó nap fényében (már ha látszott volna a felhőktől), a kilátó korlátjáról letekintettünk új birodalmunkra Jenkivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.